Beszélő fejek II. (4/10)

15 négyzetméter. Egy kanapé, egy szék egy fotel. Nyilván egyik sem olyan kényelmetlen, mint a házibarkácsban összetákolt padocskák, ahol kuporgunk, a kíváncsi nézősereg, akiket már az elején olyan nehezen akarnak beengedni. Türelmesek vagyunk, összeér a térdünk és várjuk, hogy a beterelő-nénik a későn jövőket is leültessék. Miután a szemközti nézőtér szélső helyére surran a súgó, az előadás is elkezdődhet. Hurrá.

Puritán díszlet, puritán történetekhez. Pontosabban háromhoz. A megerőszakolt nő, az értelmi fogyatékos fiú és az önkéntes kéjhölgy sztorija. Kovács A., Szervét T. és Moór M. játékában elevenedik meg az egyszerű monológokba sűrített drámaiság. A kiszolgáltatottság, az egymásra utaltság történetei villannak fel, hősei tehetetlen, sorsuk hálójában vergődő emberek. Cselekvésképtelenek. Csupán egyvalamire képesek: beszélni magukról. Megosztani velünk életüket. Mesélnek a hétköznapi, piti valóságukról, ami egyszerre bizarr és perverz és végtelenül brit.

Kovács A reménytelenül érdektelen, el is alszom a monológja felénél, valahogy nem érdekel a savanyú tanárnő esete a hevesvérű-véreskezű partnerével, nem is emlékszem másra, csak a kutyára, akit a végén kicsapnak a szabadba.

Szervét T-nél aztán felébredek, nyilván idiótát Tom Hanks óta mindenki szívesen vállal, elég kicsit följebb húzni a nadrágot, hogy lengjen a bokán és vágja a herénket, meg kitalálni valami idétlen hanghordozást. Ennek ellenére (vagy épp ezért?) Tibor jó, nem utolsó sorban hiteles. Persze ebben Adélnak is szerepe van; utána még Damu Roland is felüdülés volna, színészi bravúr, mintegy, minimum Goldel Globe.

Végül jön Moór M., aki kezdetben roppant idegesítő, ám lassan hozzáidomul a befogadói lelkem, és már kellemes csalódás, már nem a hangja, az eleve kellemes, hanem ahogy hozza a nagyvilági eladót, aki egy lábfétisiszta bűvkörébe kerül, és élvezi, hogy élvezik.

Ahogy megyünk kifelé, vagyishát, botorkálunk, mögöttünk egy hang megjegyzi, hogy a Beszélő fejek I. jobb volt. Elhiszem neki, hogy nem a levegőbe beszél.

Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája 10/10

sündisznó-emlékezet óta még nem írtak ilyen könyvet. ha tudnék írni, csak ilyet írnék. ez örömet is okozhatna, de közben mégis elszomorít. mert önzővé tett. Nem akarom, hogy más is elolvassa. csak az enyém. ott mélyen, ahol még senki se járt, éreztem, hogy létezhet egy könyv, az Egyetlen , ami csakis nekem szól. nem tudtam, hogy mikor és melyik lesz az, de ma már tudom, hogy A Könyv, az életem végéig elkísér. És még el sem olvastam....

Sherlock Holmes 5/10

A törénet nem számít. Csak egy feldolgozás. Ja, és egy új guy ritchie film. Ami nem is olyan nagyon guy richies. A film, az újra visszatérő robert downey jr-ról szól. A színészi kvalitásáról és komiszosan sármos jóképűségéről. john malkovich után ő az, kinek aurájában létezni és lélegezni akarunk. Nagyon nagy az arca, de ezt is megbocsátjuk neki. És jude law már megint nem győzőtt meg.

Doctor Parnassus (5/10)

és a képzelet birodalma szegény heath ledger (a batman után most már tényleg) utolsó filmje, akinek hiányát az utómunkás jelenetekben terry gilliam kellően trükkös módon oldotta meg, nem is egy, de három pót-ledger személyében. depp, law, farell. nálam farell vitte a pálmát, de csak azért, mert depp a tőle megszokott arcot hozta, law pedig szokatlanul szarul muzsikált.

furcsa, de ez néha jobban érdekelt, mint maga a film. a helyettesítés problematikája. a halál utáni szereposztás. megnyugtató volt látni, hogy gilliam bácsi még mindig a régi szürreált nyomja, könnyedén játszik a térrel, töri, torzítja, mint régen.

a sztori egyszerű paktum-történet. ördög és cirkuszos szerződése, lélekgyűjtés felsőfokon, aki győz, azé a lány. a tét nagy, a végjáték kacifántos, a befejezés megnyugtató.

egyedül heath ledger bizarr halála nem hagy nyugodni; hányszor kellett szerencsétlennek eljátszania a véget? egyáltalán: az öngyilok próbája mennyire tette próbára idegrendszerét, hol ért össze ok az okozattal, miként hatott fikció a valóságra?

előttünk egy párocska hosszan zörgette a chipszes zacskóját. a vásznon a képzelet, a nézőtéren a balfaszság birodalma.

Angyali játszma (9/10)

Egy „ördögi” terv.
Magával ránt. A mélybe. Nincs menekülés. Csak adni tud. Olyat, amire már régóta vágytál. Mert nem tudod letenni. Kell ennél több?
És megfejthetetlen. Hogy mi a vége? Lehet rajta gondolkodni.
Ami marad utána, csalódás vagy kiváncsiság… Ki, hogyan gondolja. Nem számít.

Ítélet: rabjává válsz...

O'Horten (5/10)

Hogy egy nyugdíjazott mozdonyvezető miért csak abszurd szürreális „elemekkel” tud találkozni?
Erre nem kapunk választ ebben a filmben. De arra sem, hogy miért kerül a lábára egy piros magassarkú cipő, és miért alszik csak úgy egy idegen öregembernél , aki vakon is tud vezetni.
Már nem tudjuk meg soha, hogy Horten (a főszereplő ) mit miért csinál. Csak úgy van.
Unalmas is lenne az élete, ha nem lenne olyan különleges a norvég humor, vagyis a rendező humora. Azt hiszem.
A filmen simán el lehet aludni(amit én soha nem teszek, mert még a szart is végignézem) talán a bizarr jeleneteket soha nem fogjuk elfelejteni! Én legalábbis nem akarom….

Idén a könyvek!

„ Van aki szívesebben gondolja, hogy a könyv választja őt..vagy a sors, ha úgy tetszik”
Zafón: Angyali játszma
Ha úgy tetszik, 2009-ben 24 könyv talált rám és választott engem. Sok könyvnek kifejezetten örültem, és zártam őket a szívembe .
Többek között rámtalált: Joyce Carol Oates: Luxusvilág
Bernlef: Agyrémek
Sherman Alexie: Menekülés
Leon de Winter: Supertex
Javier Marias: Amikor halandó voltam
Erlend: Doppler
A másik felemmel (Smith1) fogadalmat tettük, ebben az évben nem kapcsoljuk be a TV-t!
Új jelszavunk: No TV today. Remélem, ennek következtében több beszélgetésre kerül sor köztünk, és több könyv is találhat rám. Majd meglátjuk. Én itt vagyok, és készen állok.
Az első könyv, amit idén kívételesen a saját polcunkról vettem le , Zafón: Angyali játszma.
A sors, ha úgy tetszik……

Rockhajó

pápai vizeken ne kalózkodj. de vajon rádiózni szabad? tud-e annyira jó lenni a 60-as évek rockzenéje, hogy érte egy maroknyi kalózrádiós kihívja maga ellen a brit államrend kenneth branagh-i szigorát? richard curtis megírta és -rendezte a fénykor dicshimnuszát, a könnyűzene bohó hajnalát, amikor még volt a zenének ereje, és mindenki hitte, hogy a rock&roll-ért érdemes élni – és meghalni.

szép emlék a múltból, helyes figurákkal, sovány sztorival.

kár, hogy a legjobb jelenetek az extrákba szorultak.

A Meztelen Juliet

már a címe is erőltetett, ez a félig angol, félig magyar fordítás, de albumcímről lévén szó szódával elmegy. "Juliet, Naked", ez Tucker Crowe, a fiktív rockzenész jelentéktelen rocklemeze, egy kalózkiadás, ami körül a történet bonyolódna, de nagyon nem bonyolódik. Van a lelkes rajongó ("crowológus", brrr!), akinek a barátnője rájön, hogy nem a megfelelő partner mellett élt le 15 évet, és ez a barátnő az interneten kapcsolatba lép az imádott/eltűnt rocksztárral, magával T.C.-val, (mármint: akit a pasija imád), és randevúznak és találkoznak, és nem tudom, mi lesz velük, mert pillanatnyilag nagyon idegesít Hornby stílusa, egyre kevésbé tetszik, ahogy a hasonlatokkal operál. Ahogy próbál lazán és kedélyesen beszélni, és olyan lecsiszolt, olyan finoman ragacsos humormázzal önti nyakon.

És persze a rocksztár élete kusza, 3 nőtől van 5 gyereke, és nem foglalkozik velük, és ejnye-bejnye, de azért az infarktusa után lelép a számára ismeretlen nővel, akivel az interneten ismerkedtek össze.

A 302. oldalon járok, és még van hátra vagy 78. Úristen. Nem tudom befejezni. Egyszerűen nem megy. Kínos.

Engedj be!

svéd tél a javából, fagyott hulla, mezitlábas vámpírlány. a medencében hullanak a végtagok. véresen szép tiniszerelem.

ha 20 évvel korábban látom, nem jedi-lovagnak öltözöm farsangkor, hanem kiszívott nyakú úszómesternek.